Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


műhely

2011.01.11
Halljátok? Valaki kopácsol? De ki lehet az?


A Farmerama csapata bővíteni kívánta a várost,és ezt meg is tette. Mégpedig a régóta várt Műhelyt hozta el nektek eme remek fejlesztő gárda Hát nem csodálatos? De bizony, az.

A műhelyben fejleszthetitek a már megvásárolt ólaitokat. Fontos tudni, hogy a műhelyben építhető fejlesztéseket kizárólag sima alap ólra tudjátok rárakni. XL illetve XXL fejlesztésre nem lehet rárakni. Ebből kifolyólag földterületre sem tudjátok rárakni.


Térjünk rá a Műhelyben építhető fejlesztésekre:


Ezek az ólak ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkeznek, mint az összes többi ól, tehát törlés után a fejlesztés is,és az ól is visszakerül a menübe.

A Műhelyt a városban a Faiskolától Balra le, a Gazdabolt felett találhatjátok.



Lássuk milyen építőanyagokból gazdálkodunk:

A játékban jelenlévő építőanyagok jelenleg a következők: fa, szög, festék, cserép, tégla.
Mivel ezekből elég sok kell így a rendszer ebből automatikusan többet generál. Vannak azonban olyan szerszámok, amik megszerzése a legszélsőségesebb esetben akár több hetet is igénybe vehet. Sokan vannak úgy, hogy egyetlen egy dolog hiányzik ahhoz, hogy egy fejlesztést fel tudjanak építeni,de a rendszer nem generál. Nos ezt ők sajnos szivatásnak veszik de felvilágosítok mindenkit hogy nem az. A már korábban említett szerszámok pedig a következők : kalapács,fűrész,flakon,ásó, gépalkatrész, ventilátor, olló továbbá a tölgyfacsemete nem egészen a szerszámok közé tartozik de generálás szempontjából még is . Értelem szerűen mivel ezekből kevesebb kell, a rendszer jóval ritkábban adja őket.


Hogyan szerezhetek alapanyagokat illetve hol találom meg őket?

Építőanyagot 4 féle képpen szerezhetsz amiből 3 azaz 3 teljesen ingyenes.

Na lássuk a 3 ingyenes építőanyag szerzési lehetőséget :

Az első lehetőség a legegyszerűbb az elvetett vetőmagok illetve fák,állatok aratása után kapott építőanyagok.
A felrepülő építőanyagokat a rendszer generálja ez teljesen véletlenszerű erre befolyást a fórum moderátorai illetve adminisztrátorai nem tehetnek és nem is akarnak tenni.. Minden alapanyagot megtalálhatsz bárhol akár a Fák illetve a vetemény betakarítása után akár az állatok pajtába áthelyezése után. A megtermelt dolgok a pajtában kerülnek tárolásra, mint látod ott is van egy új menüpont, ezen termékeket a piacon is el tudod adni és bizony a házhoz érkező vásárlók is vinni fogják az új dolgokat.

A második lehetőség szintén teljesen egyszerű ugyan is a városban megtalálhatjátok a farm kereket melyen pörgethettek magatoknak barkácscuccot, illetve szerszámos láda XL-t és XXL-t is..
Tehát ha az adott nap nem pörgettél ülj hát be a teherautódba és irány a város. Mindemellett megemlíteném itt is, hogy a farm kereket a fórum fejlesztői, adminisztrátorai és moderátorai nem tudják befolyásolni és nem is akarják befolyásolni. A Farm kerék teljesen véletlenszerűen működik, hogy az adott játékosra a meglepetés ereje hasson. Erről gondoskodik egy script. Ezért még véletlenül se feltételezd, ha 5 napon át forgatsz és mind az 5 nap vizet nyersz,hogy a rendszer akar veled kitolni. Peches voltál fogadd el.

A harmadik teljesen ingyenes lehetőség, az ajándékküldés.
Rengeteg más ajándék mellett lehetőséged van barkácscuccot is küldeni a szomszédaidnak vagy akár pusztán a barátaidnak (ebben az esetben a Városban a Nagy Piros ajándékra a név melletti ki ajándékocskára kattintva küldhetsz ajándékot)
Fontos tudni hogy egy felhasználónknak csak napi egyszer küldhetsz ajándékot. Az ajándékba küldhető barkácscucc 5 dolgot tartalmaz. Ez lehet 5 ugyanolyan dolog és akár 5 különböző dolog is (mondjuk erre kicsi az esély mivel ugye például szögből jóval több kell mint kalapácsból). A ajándékba kapott barkácscucc is bekerül a városban a Műhelybe.

A negyedik és jelenleg utolsó lehetőség Farmaranyért vásárolható szerszámosládák(Toolbox):

Ennek két fajtája mint általában mindennek itt a farmeramán. Van az XL illetve az XXL szerszámosláda:

Az ezermesterek legjobb barátja, amivel elképesztő gazdaépületeket tudsz építeni. A nagy XL barkácsdoboz tartalma 100 különböző építőanyag. Ez 10 FA-ba kerül.

Az ezermesterek álma: a hatalmas XXL barkácsdoboz, melynek tartalma 500 különböző építőanyag a gazdasági épületek gyors felépüléséhez! Ez 45 FA-ba kerül.

Rengeteg farmerünk követi el azt a hibát, hogy vesz egy XL vagy XXL szerszámosládát annak reményében hogy egy hiányzó építőanyagot kapjon. Mielőtt bárki is álmokba ringatná magát, attól hogy FA-ért vásárol szerszámos ládát az nem garantálja hogy a kellő szerszámból pont annyi lesz benne amire neki szüksége van.


Mivel a rendszer nem tudja, hogy a játékos éppen melyik fejlesztést óhajtja elkészíteni, ezért a rendelkezésre álló szerszámokat minden fejlesztésnél számon tartja.
Amint egy fejlesztést elkészítesz, az ahhoz szükséges szerszámok levonásra kerülnek a rendelkezésedre álló készletből szintén minden fejlesztés ikonjánál.
Ezekhez újra gyűjtheted a szerszámokat a fent említett lehetőségek szerint.

A Műhelyben épített fejlesztések etetése:


A fejlesztések megetetéséhez nem elég pusztán a táp. Amelyik állat alap ólára ráhelyezted a fejlesztést abból az állatfajból elfogyaszt a rendszer 1-t vagy 2-t vagy 3-t a pajtádban lévő állatok közül minden egyes etetésnél. Ebből kifolyólag ha csak pusztán tápod van és az adott állatfajodból nincs elég vagy egyáltalán nincs akkor nem tudod megetetni.

Szerszám többletem van a rendszer mégis elvette a maradék szerszámom amiből úgy is keveset ad a rendszer. Mit tegyek?

Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a felesleges szerszámok később is rendelkezésedre állnak. Ha például egy fejlesztéshez 14 kalapács kell, és neked van mondjuk 34, a fejlesztés elkészítése után 34-14, tehát 20 darab kalapács továbbra is felhasználható. Minden fejlesztésnél számon tartja a különböző szerszámokat a rendszer, hiszen nem tudhatja, hogy Te éppen melyik fejlesztést szeretnéd elkészíteni.

A műhelyben is találhattok képes ismertetőt ha a jobb felső sarokban lévő kérdőjelre kattintasz. Az összes alapanyag a műhelyben kerül tárolásra.
Teljesen mindegy hogy kaptátok, aratáskor jutottatok hozzá vagy vásároltátok.

Ahogy beléptek a műhelybe, láthatjátok, hogy egy-egy fejlesztéshez milyen alapanyagokra van szükség.

Új építőanyagot kaptam amit eddig még nem kaptam mit tegyek??

Ha egy új építő anyagot kapsz amit még eddig nem az azt jelenti hogy hamarosan új ól fejlesztéseket illesztenek be a fejlesztők a játékba. Amíg nincs meg az új építőanyaghoz kellő fejlesztés addig a műhelyben nem lesz számolva. De az adatbázis számon tartja így nem fog elveszni.

Nézzük jelenleg miket tudunk termelni:

Tojástojó terület
 


 


 


A tojástojó területen gyönyörű gömbölyded tojásokat tojhatnak a tyúkocskáid. A tojástojó terület a 8. szinttől érhető el.

A fejlesztés elkészítéséhez szükséges szerszámok:
• 10 kalapács;
• 200 fa;
• 600 szög

Szükséged van 3 db csirkére, aminek a pajtádban kell rendelkezésedre állnia, és csirketápra, hogy a tojásáradat elindulhasson. A termelési idő végén 120 TP-t kapsz majd. A tojás ajánlott piaci ára: 300 csp.

Termelési idő:

táppal: 24 óra
táppal és vízzel: 19:11 óra
szupertáppal: 12 óra
Vízzel és szuprtáppal: 9:35 óra.

 

Angórasimogató
 


 


 


Az angóra gyapjú rendkívül ritka és nagyon drága. Az angórasimogató a 13. szinttől érhető el.

A fejlesztés elkészítéséhez szükséges szerszámok:

  • 6 ásó;
  • 12 kalapács;
  • 240 fa;
  • 720 szög;
  • 1 olló

Szükséged van 2 db nyúlra, aminek a pajtádban kell lennie, és nyúltápra az angórasimogatáshoz. Az angórasimogatás biztos siker.A termelési idő leteltével 120 TP-t kapsz majd. Az angóragyapjú ajánlott piaci értéke: 350 csp.

Termelési idő:

táppal: 24 óra
táppal és vízzel: 19:11 óra
szupertáppal: 12 óra
szupertáppal és vízzel: 9:35 óra

 

Kecsketejüzem
 


 



 

A kecsketej nagyon finom nem is beszélve a kiváló kecskesajtról! A kecsketejüzem a 17. szinttől érhető el.
A fejlesztés elkészítéséhez szükséges szerszámok:

  • 6 fűrész;
  • 14 kalapács;
  • 280 fa;
  • 840 szög;
  • 8 gépalkatrész


Szükséged van 2 db kecskére, aminek a pajtádban kell lennie, és kecsketápra, hogy finom kecsketejet készíthess.
A termelési idő lejárta végén 120 TP-t kapsz majd. A kecsketej ajánlott piaci értéke: 375 csp.

Termelési idő:

táppal:
24 óra
táppal és vízzel: 19:11 óra
szupertáppal: 12 óra
szupertáppal és vízzel:
9:35 óra

Pehelytollgyűjtő állomás
 


 



 

A pehelytollgyűjtő állomáson a legfinomabb pihéket gyűjtheted össze és adhatod el.A pehelytollgyűjtő állomás a 23. szinttől érhető el.

A fejlesztés elkészítéséhez szükséges szerszámok:

  • 10 ásó;
  • 16 kalapács;
  • 320 fa;
  • 960 szög;
  • 1 ventilátor

Szükséged van 2 db kacsára, aminek a pajtádban kell lennie, és kacsatápra a pihegyártáshoz.A termelési idő lejártával 200 TP-t kapsz majd. A pehelytoll ajánlott piaci értéke: 600 csp.

Termelési idő:

táppal:
36 óra
táppal és vízzel: 28:47 óra
szupertáppal: 18 óra
szupertáppal és vízzel: 14:23 óra

 

Birkanyíró állomás
 


 


 

A birkanyíró állomáson elsőrangú gyapjút állíthatsz elő. A birkanyíró állomás a 31. szinttől érhető el.

A fejlesztés elkészítéséhez szükséges szerszámok:

  • 20 kalapács
  • 400 fa
  • 1200 szög
  • 12 gépalkatrész
  • 2 olló

Szükséged van 2 db juhra, aminek a pajtádban kell lennie, és juhtápra a gyapjúkészítéshez. A termelési idő leteltével 200 TP-t kapsz majd.A birkagyapjú ajánlott piaci értéke: 650 csp.

Termelési idő:

táppal:
36 óra
táppal és vízzel: 28:47 óra
szupertáppal: 18 óra
szupertáppal és vízzel: 14:23 óra

 

Tehenészet:
 


 

Ebben a tehenészetben fantasztikusan édes tejet adnak a tehenek. 39. szinttől érhető el.

A fejlesztés beszerzéséhez szükséges alapanyagok:

  • 10 fűrész,
  • 16 kalapács,
  • 320 fa,
  • 960 szög,
  • 5 gépalkatrész.

Szükséged van 1 egység tehéntápra és 1 tehénre, melyeknek a pajtádban kell lenniük. A tehenészet 120 TP-vel jutalmaz meg.Tehéntej piaci alapára: 465 csp.

A termelési idő:
táppal:
24 óra
vízzel
19:11óra
szupertáppal:
12 óra
szupertáppal és vízzel
: 9:35 óra

 

Rodeó ranch



A rodeó ranchen lovaglóórákat tarthatsz, melyet a városi népek nagyon kedvelnek.43. szinttől érhető el.
 

[/center]

A fejlesztéshez szükséged lesz :

  • 16 ásóra
  • 15 kalapácsra
  • 360 fára
  • 900 szögre

Ahhoz az ól működjön szükség van 1 tápra és 2 lóra. A rodeó ranch 180 tp-vel jutalmaz meg.Termék ajánlott ára a piacon: 720 csp.

A termelési idő:
táppal:
36 óra
vízzel
28:47óra
szupertáppal
18 óra
szupertáppal és vízzel
14:23 óra

 

Halastanya



A halastanyán rendkívül ritka halakat tenyészthetsz ki, mint például a Lápi póc. A lápi póc tenyésztése 45. szinttől lehetséges.

Az ólhoz az alábbi alapanyagokra van szükség:
  • 14 ásó,
  • 360 tégla,
  • 18 festék,
  • 360 cserép,
  • 5 flakon.
Az etetéshez 1 táp és 2 hal kell.Minden egyes elkészült lápi póc 240 TP-t jelent számodra. A Lápi póc piaci alapára 969 csp.

A termelési idő:

táppal:
48 óra
vízzel
38:23 óra
szuper táppal
23:59 óra
szuper táppal és vízzel
19:11 óra

Struccászati TSZ
 




A struccoknak is jár egy tojás tojó terület, hiszen a strucctojás is nagyon értékes. Ahhoz, hogy strucctojást tudj értékesíteni, el kell érned az 56. szintet.

Be kell szerezned a következő alapanyagokat:
  • 360 tégla,
  • 18 festék,
  • 360 cserép,
  • 18 gépalkatrész.

Szükséged van az etetéshez 1 tápra és 1 struccra.Minden egyes elkészült tojás után 180 TP-t kapsz, a strucctojás piaci alapára 760 csp.

A termelési idő:

táppal:
36 óra
vízzel
28:47
szuper táppal
18 óra
szuper táppal és vízzel
14:23 óra
 

 

Szarvasgomba malacfarm




 
Ezen a különleges farmon malackáid arra kérheted hogy kikeressék a számodra az oly értékes szarvasgombákat.

Be kell szerezned a következő alapanyagokat:
  • 12 ásó,
  • 16 kalapács,
  • 5 tölgyfacsemete
  • 320 fa,
  • 960 szög,
.
Szükséged van az etetéshez 1 tápra és 1 disznóra.Minden egyes kikapirgált szarvasgomba után 120 TP-t kapsz illetve 1 egység trágyát, a szarvasgomba piaci alapára 685 csp. A 37. szint elérése után építhető meg

A termelési idő:

táppal:
36 óra
vízzel
28:47
szuper táppal
18 óra
szuper táppal és vízzel
14:23 óra




A Mai napon egy új ólfejlesztéssel bővült a műhelyünk, lássuk miket lehet róla tudni!:



A Méhészet




 
Ezen a különleges farmon méheid mézédes mézet készíthetnek amit később eladhatsz a vevőknek, illetve eladhatod a piacon. Sima alap ólra lehet csak ráhelyezni.


Be kell szerezned a következő alapanyagokat:
  • 14 ásó,
  • 18 kalapács,
  • 2 méhkirálynő
  • 360 fa,
  • 1080 szög,
.
Szükséged van az etetéshez 1 tápra és 1 méhre.Minden egyes előállított méz után 180 TP-t kapsz illetve 1 egység trágyát,továbbá a méz piaci alapára 740 csp. A 49. szint elérése után építhető meg.

A termelési idő:

táppal:
36 óra
vízzel
28:47
szuper táppal
18 óra
szuper táppal és vízzel
14:23 óra

Bahamarama ólfejlesztések


Papagájtollászkodó


 


A papagájok szívesen tollászkodnak akár egész nap, még azt sem bánva, hogy lehullik emiatt gyönyörű tollazatukból. Viszont Te összegyűjtheted és az értékes portékát jó pénzért árulhatod a piacon.

A papagájtollászkodó a Bahamarama 2. szintjétől elérhető.

Építőanyagok:

25 db ásó,
25 db kalapács,
500 db fa,
1500 szög,
1 tollgyűjtő robotkéz.

Beérési idő:

sima táppal: 16 óra
táppal és vízzel: 12:48
szupertáppal: 8 óra
szupertáppal és vízzel: 6:23

Egyéb adatok:

aratáskor Tp: 327
piaci alapár: 932 pp
működéséhez: 1 táp és 2 papagáj szükséges
a táphoz szükséges: 4x szőlő



Mogyorótaposó:


 

Jó súlyban van az elefánt és ezt kihasználva mogyorókrémet gyárt a drága. Nagy kincs az ízletes finomság melynek a piacon vehet hasznát.

A mogyorótaposó a Bahamarama 10. szintjétől elérhető.


Építőanyagok:

25 fűrész,
30 kalapács,
600 fa,
1800 szög,
1 fakalapács.

Beérési idő:

sima táppal: 24 óra
táppal és vízzel: 19 óra 12 perc
szupertáppal:12 óra
szupertáppal és vízzel: 9 óra 36 perc

Egyéb adatok:


aratáskor Tp: 453
piaci alapár:1256 pp
működéséhez: 1 táp és 2 elefánt szükséges
a táphoz szükséges: 40x széna és 20x saláta
__________________

 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

oldalgazda

(oldalgazda , 2011.09.06 20:25)

elnézést a képekért nem tudom mi történ eddig még normálisan a mühelyröl volt kép most meg... elöreis bocsánat a megtekintöktöl pár nap múlva meg lesz oldva ez a hiba :))

BOCSI !!